Hírek : Válts a helyes irányba! |
Válts a helyes irányba!
szeki 2006.10.28. 19:13
Az idény során eddig nyújtott teljesítmény összességében nem volt meggyőző a Barcelonától, de a gárda erejét bizonyítja, hogy még így is vezeti a bajnokságot. A Real Madrid valamint a Chelsea ellen elszenvedett vereségek viszont már valóban komoly figyelmeztető jelek voltak, s a beboruló égről jó lenne még idejében elhesegetni a felhőket. Erre a legjobb alkalom ma este lenne a Recreativo ellen, hiszen a következő héten már ismét magasabb akadályok állnak a Barcelona útjába.
Kedden ugyanis a Chelsea, jövő szombaton pedig már a Deportivo La Coruña lesz Rijkaardék ellenfele, s ezeken a találkozókon nem csak a fontos három pontokért, hanem a tavaly megszerzett nimbusza megtartásáért küzd majd az együttes. Két elveszített rangadó után ugyanis mindenképpen kínos lenne, ha újabb vereségeket gyűjtene be a gránátvörös-kék had, ezért akkor a legjobb Barcelonára lenne szükség.
Ma azt bizonyíthatja a gárda, hogy készen áll az újabb feladatokra, bár a Recreativo és Chelsea elleni meccsek nehezen összehasonlíthatók, ráadásul teljesen más futballra lesz szükség rajtuk a sikerhez. A Recre ellen ugyanis alighanem a régi felállás tér majd vissza a Camp Nouba: az ellenfél a teljes csapatos védekezés művészetével ismerkedik, a Barca pedig kitartóan keresi ennek esetleges gyenge pontjait.
A könnyű meccset tehát nem lehet előre ígérni, ráadásul a Recreativo eleddig nem úgy szerepel, ahogy azt az újoncok szokták, hiszen a kilencedik helyezésük mindenképpen jól mutat. Frank Rijkaard a találkozó előtt ki is emelte, hogy ellenfelük leginkább az egységességgel tűnik ki, s így képes eredményes játékra, amit a helyezése is bizonyít. A Recreativóról egyébként érdemes megjegyezni, hogy ők az egész spanyol futball legrégibb egyesülete, hiszen 1889-ben alapították, ennek ellenére még csak most játszanak a harmadik alkalommal az első osztályban. Így egyértelmű, hogy a Barcelonával sem futottak össze sokszor, s eleddig még gólt sem sikerült lőniük a Camp Nouban. 1978/79-ben 2-0-s, 2002/03-ban 3-0-s katalán siker született, így a Recrétől ma még a góllövés is történelmi tett volna. Lebecsülni azonban hiba lenne ezt a csapatot, annál is inkább, mert a Barcelonának most nem szabad botlania.
A Real Madrid elleni vereség azt eredményezte, hogy szorosabb lett az élmezőny, s az apró előnye elfogyott a Barcának, ezért most, valamint a jövő héten is - majd a Depor ellen - három pontot kellene zsebre tennie a katalánoknak. Frank Rijkaard az ígérete szerint mostantól nagyobb hangsúlyt fektet játékosainak pillanatnyi formájára, s ennek alapján állíthatja össze a kezdőcsapatát. Most ezt Gianluca Zambrotta lelátóra száműzése bizonyítja, hiszen az olasz eddig túl sokat nem tudott segíteni a gárdának, pedig a nyáron ő volt a legdrágább igazolása a klubnak. Helyére jelen állás szerint Oleguer esélyes, de a vállsérüléséből meggyógyuló Belletti játéka sem kizárható. A bizonytalanabbik középső posztra várhatóan visszatér Rafa Márquez, a baloldalra pedig Sylvinho fog kerülni. Edmílson játéka valószínű a szűrő posztján, az viszont nehezen megjósolható, hogy a Deco, Iniesta, Xavi hármasból ki lesz a kimaradó.
A támadósorban ez alkalommal nem csak Eto�ót, hanem Lionel Messit is pótolni kell, mivel a támadó bokája továbbra is csak gyógyulófélben van - bár a Chelsea ellen már rendben lesz. Helyére Giuly pályázik a legnagyobb eséllyel, a kezdő középcsatár posztra pedig továbbra is Gudjohnsen a favorit, Saviola tehát csak a padra várható. Ronaldinho kezdő tagsága bizonytalanabb lenne, ha Messi nem lenne sérült, az argentin távollétében viszont Rijkaard aligha kockáztatja meg, hogy a harmadik támadóklasszisa se legyen ott a csapatban, még akkor sem, ha a brazilra nagy szükség lesz a jövő héten is. Más kérdés, hogy melyik Ronaldinhót láthatja majd a sikerre, s jó játékra éhező Barca szurkoló�
FC Barcelona-Recreativo Huelva
Barcelona, Camp Nou
20:00
Vezeti: González Vázquez
FC Barcelona: Valdés; Oleguer, Puyol, Márquez, Sylvinho; Edmílson, Xavi, Iniesta (Deco), Giuly; Ronaldinho és Gudjohnsen.
Recreativo Huelva: Laquait; Edu Moya, César Arzo, Mario, Poli; Santi Cazorla, Jesús Vázquez, Viqueira, Aitor; Sinama Pongolle és Javi Guerrero.
|